Szent László király sírja, kultusza és szentté avatása

A mottó Szent László király (1077–1095) leveléből való. Az idézett részlet a kor felfogásával összhangban fogalmazta meg a halandó ember, a bűn és a hatalom kapcsolatát. Itt azonban ennél többről van szó: egy keresztény uralkodó önkritikus vallomásáról. László bűnösnek érezte magát, de kortársai becsülték, a  legnagyobbak közé számították, és hamarosan kialakult tisztelete szentté avatásához vezetett. Ez a tanulmány három kérdésre kíván választ adni: Hová temették László királyt? Hogyan bontakozott ki a kultusza? Miként avatták szentté? Bár az első kérdésre adott válaszom néhány éve ismert, szükséges, hogy röviden itt is foglalkozzam vele, mivel meghatározón összefügg a másik két kérdéssel.

A KIRÁLY SÍRJA Szent László király 1095-ben távozott az élők sorából. Sírhelyét a források egyértelműen meghatározták: az uralkodót az általa alapított váradi székesegyházban temették el. Mátyás Flórián történész (1818–1904) 1900. június 11-én a Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának felolvasóülésén ismertette új elképzelését. Eszerint Szent László királyt először az  ugyancsak általa alapított somogyvári bencés apátságban temették el, majd onnan vitték később – valamikor 1192 előtt – földi maradványait Váradra, és helyezték el a székesegyházban. Mátyás Flórián véleménye gyorsan elterjedt, és állításának egészen napjainkig csak kevesen mondtak ellent. A kételkedésben a legmesszebb Tóth Sándor művészettörténész (1940–2007) jutott, amikor 2001-ben leírta, hogy „Tihany és Szekszárd vitathatatlanul királyi temetkezőhelyül szolgált, Somogyvár ilyen szerepe viszont kétségbe vonható”. Mátyás Flórián nézetét megelőzően a  történeti feldolgozások és maguk a források is kivétel nélkül váradi temetésről tanúskodnak. A Szent László-legenda (a továbbiakban: Legenda) 1200 táján megformált két változata, a 14. századi krónikaszerkesztmény Szent László halála után készült része, Kézai Simon 1285 táján megfogalmazott gesztája és a Váradi krónika semmit sem tud a somogyvári temetésről. A Legenda két változata azonban többletet ad az  előbbi forrásokhoz képest. A váradi temetést csodás esemény leírásával, az ún. „kocsi-csodával” nyomatékosítja: a kocsi a király holttestével magától elindul Várad felé....