Sportnemzet vagyunk

Éljük XXI. századi városi életünket. Fűtött szobában ébredünk, meleg vízzel megmosakszunk, meghallgatjuk a legújabb híreket a rádióban, a TV-ben, akár az egész világot szobánkba hozva. Járműre szállunk, elvégezzük mozgást nem vagy csak minimálisan igénylő munkánkat. Délután megint járműre és haza. Bekapcsoljuk a TV-t, hagyjuk magunkat elvarázsolni lefekvésig. Reggel, délben, este pénztárcánktól függetlenül jól belakmározunk, mert az éhhaláltól való félelem évezredes reflexként munkál bennünk. A fenti gondolatok egy budapesti sétámon törtek rám, ahogy nézegettem az építészetileg izgalmas homlokzatokat és elképzeltem, hogy a különböző négyzetmétereken milyen minőségű élet folyhat. Lelki szemeim előtt megjelentek paraszti, de értelmiségi őseim is, akik a mi világunkból nézve elviselhetetlen körülmények között „tették, ami kell”. De vajon fejlődés-e, hogy minden a kényelmesedés felé halad? Maholnap a legaktívabb emberek is csak a fejüket fogják használni. Megijeszt egy szörnyű vízió: a vízfejű, elsatnyult testű ember... Mi menthet meg minket? A mozgás, a sport. Dr. Papp Lajos félreérthetetlenül fogalmaz: „A mozgás minden szervünk gyógyítója.” Tévesen értelmezzük ugyan Iuvenalis (Kr.u.60–127) mens sana in corpore sano mondását, de a közhiedelemmel ellentétben az író vágya az, hogy kívánatos lenne, ha a test és lélek harmóniába kerülne. (Orandum est, ut sit mens sana in corpore sano. Azért kellene imádkozni, hogy ép testben ép lélek legyen.) E mondás is bizonyítja, hogy a minket is provokáló probléma már az ókorban is létezett. A sport viszont modern fogalom. Mező Ferenc megfogalmazása szerint: „szórakozással és vetélkedéssel egybekötött testedzés”. Az egyszerű és nagyszerű megfogalmazás az 1928-as amszterdami olimpia szellemi bajnokától származik. Számunkra is legyen ez a kiindulópont!

(Gyímesi János)