Sárból és napsugárból

Tempfli Imre 1954. december 3-án született a Szatmár megyei Kaplonyban (Căpleni/Kaplau). Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit pedig a közeli Nagykárolyban végezte. 1973 őszén jelentkezett a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára, és a szükséges bölcseleti valamint teológiai tanulmányok elvégzése után 1979. június 24-én dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspök (1980–1990) pappá szentelte. Felszentelése után előbb Máramarosszigeten, majd 1985. október 7-től Nagybányán volt segédlelkész. 1986. szeptember 11-én plébánosi kinevezést kapott Alsóhomoródra. A kommunizmus bukása után, 1990 őszétől teológiai tanár és fegyelmi prefektus lett a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. 1991 tavaszán egyházi elöljárói Rómába küldték, ahol 1991 ősze és 1993 nyara között egyháztörténelmi tanulmányokat folytatott, és egyháztörténelemből licenciátusi fokozatot szerzett. Az Örök Városból való hazatérése után 1993. október 1-től a szatmári Szent Család templom lelkésze, majd december 1-től kinevezett plébánosa volt. 1994. április 16-án a németországi székhelyű (Königstein im Taunus) Kirche in Not/Ostpriesterhilfe nevű katolikus nemzetközi segélyszervezet osztályvezetőjévé nevezték ki. Ma is ott tevékenykedik, és Albánia, Románia valamint Magyarország katolikus egyházának segélyezését vezeti. Közben 1994. június 22-én Budapesten doktori fokozatot szerzett. Érdeklődési köre a reformáció kora és a 20. század, különös tekintettel a kommunizmus ideje alatti egyházüldözésre. Eddig következő munkái jelentek meg: 1. Ein Land und vier Religionen (Egy ország és négy vallás, licencia dolgozat) in: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 6. évfolyam 1994,3–4 szám, 35–70. 2. Kaplony. Adalékok egy honfoglaláskori település történetéhez, Szatmárnémeti, 1996. 3. Melanchthon und die Synode von Erdőd 20. September 1545, (Melanchthon és az 1545. szeptember 20-i erdődi zsinat) in: Melanchthon und Europa, L, Skandinavien und Mitteleuropa, 203–221 (Hrsg. Günther Frank und Martin Treu), Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 8. évfolyam 1996,3–4 szám, 19–35. 4. A szatmári római katolikus egyházmegye író papjai. Szatmárnémeti, 2000. 5. Lendítse, kistestvér! Válogatás Dr. Tyukodi Mihály írásaiból és néhány róla szóló méltatás. Szatmárnémeti, 2000. 6. A Báthoryak valláspolitikája (doktortézis), in: Studia Theologica Budapestinensia 25, Budapest, 2000. 7. Dr. Scheffler János szatmári megyéspüspök és nagyváradi apostoli kormányzó pásztorlevelei és utolsó írásai. Szatmárnémeti, 2002. Jelen műve – Pakocs Károly szatmári püspöki helynök életrajzának kereteit felhasználva – a romániai római katolikus egyház történetével foglalkozik a 20. század elejétől kezdve egészen 1966-ig. A könyv egy nagy hányada az ’50-es évek egyházi eseményeit taglalja. Az olvasó megismerheti az erdélyi békepapi mozgalom történetét, a hierarchia (püspökök, helyettes és titkos ordináriusok) elkeseredett védekezését az eszközeiben nem válogató kommunista államapparátus különböző egyházellenes intézkedései ellen, a papság és szerzetesség ellenállását, a hívek hűségét, az ún. „joghatósági vita” ideje alatt, amikor az állami hatóságok rájuk akartak kényszeríteni egy „állambarát” hierarchiát, és beleolvashat azokba a titkos dokumentumokba, amelyekben egyházi személyek, a több mint kaotikus helyzet megoldását kérték a Szentatyától. Közben pedig Pakocs Károly szatmári püspöki helynök életútját követheti nyomon. Több mint érdekes utánaeredni annak a kérdésnek: hű maradt-e egyházához a szatmári vértanú püspök, dr. Scheffler János, vikáriusa, a nagynevű költő, akit háromszor csuktak le, sőt a végén agyonvertek a kommunista pribékek? Életrajza ismeretében ugyanis nemcsak őt lehet jobban megismerni, hanem az ’50-es évek annyit vitatott eseményeit is. A szerző megítélése az, hogy a tárgyilagos igazsággal mindenképp szembe kell néznünk. Ezzel tartozunk azoknak, akik akkor az események sűrűjében voltak, döntésüket sokszor életveszélyes, máskor hazug, de mindig embertelen körülmények között hozták meg. Tartozunk magunknak is, akik szeretnénk tisztán látni, hogy ítéletünk ne csak felületes, hanem alapos és tárgyilagos legyen. Végül tartozunk a sorban utánunk jövőknek, akiknek szintén joguk van megtudni az igazságot, ha másért nem, hogy okuljanak belőle. „Veritas liberavit vos!” – mondta Jézus. „Fiat!”