Rudnay Sándor és kora/Alexander Rudnay a jeho doba

Lehet-e elperelni azt, ami Egyetemes, mint a katolikus tanítás? Másként hangzik-e az Igazság, ha más nyelven halljuk, bár vezetőnk ugyanaz a személy? Lehetett-e határfolyó a Duna annak az egyházi férfiúnak a szemében, aki Nagyszombatban szerezte a tudást, hogy Gyulafehérváron szolgáljon, és Esztergomban építsen? Ezek a kérdések ötlenek fel az olvasóban, ha belelapoz ebbe a kötetbe, mely Rudnay Sándorról, a múlt század kiemelkedő egyházfejedelméről, az esztergomi bazilika építtetőjéről írott tanulmányokat tartalmaz. Mikor fellépett, mély süllyedésben találta az egyházat, betöltetlen székekkel, elfolyó jövedelmekkel, általános paphiánnyal, s mikor a gyilkos kór elragadta, rendezett viszonyokat, frissen felépült templomokat, megújult papképzést és a bensőséges hitélet új formáit, hagyta maga után. S a tanítást, hogy az ország minden népének – beszéljen bármely nyelven – egyformán kell táplálékot nyújtani: ez vezérelte, midőn az erdélyi éhezők előtt megnyittatta raktárait, s ugyanezért prédikált három hazai nyelven – szlovákul, magyarul és németül – ha kellett; ezért támogatta egyként Széchenyi Istvánt és Ján Kollárt; a Magyar Tudományos Akadémiát és a szlovák művelődési törek-véseket; látta, hogy kell az új magyar Biblia-fordítás, de azt is elérte, hogy a szlovák fordítási munka is megindulhasson végre. Nem is úgy tehetjük fel a kérdést, hogy életműve vajon a magyar vagy pedig a szlovák nemzeti örökség része – nem hivalkodnunk kell vele, hanem tanulni tőle: türelmet, szolgáló alázatot, gondoskodást. Hadd maradjon ő, aki oly forrón szerette hazáját, nemzetek feletti a számunkra: közös példa egy olyan korból és egy olyan korban, amely Isten helyett a nemzetet helyezi az oltárra. „Korszerűtlenségében” is kivezető út, integrációs erő. A képet néhány kortársa portréja teszi teljessé – katolikus és evangélikus pap, lelkész, prózaíró, irodalomszervező pályaképe. A szlovák művelődés nagyjai ők, ám a magyar olvasónak rá kell jönnie, hogy kötődéseikben és elfordulásaikban is a közös magyar–szlovák kultúra építőmunkásai, hiszen egy volt még a múlt és a jelen. * * * Ci mofno vőbec viesf spor o univerzálnej platnosti katolíckej náuky? Ci inak znie jedna Pravda, ak sa hlása v inom jazyku, hoci ju vyslovuje tá istá osoba? Ci mohol byf Dunaj hranicnou riekou v ociach cirkevného hodnostára, ktory nadobudol vcdomosti v Trnave, aby slufby Bofie vykonával v Albe Júlii a budoval chrámy v Ostrihome? Tieto myslienky sa sevdojak vynárajú v pamäti citatel’a, ktory si zalistuje v zborníku, obsahujúcom stúdie o Alexandrovi Rudnayovi, vyznamnom predstavitel’ovi cirkvi a iniciátorovi vystavby ostrihomskej baziliky. Ked’ zacínal, nasiel cirkev v úpadku, s neobsadenymi postmi, rozkotúl’anymi príjmami a so vseobecnym nedostatkom knazstva. Ked’ zákerná choroba ukoncila jeho fivot, zanechal po sebe usporiadané pomery, novopostavené kostoly, obnovenú knazskú prípravu a nővé formy duchovného fivota. A zanechal aj posolstvo, fe kafdému clovekovi v tejto krajine – nech hovorí akymkol’vek jazykom – treba daf potravu rovnakym dielom. Toto krédó ho viedlo k tomu, aby sedmohradskym hladujúcim otvoril sklady a aby kázal v troch domácich jazykoch – v slovencine, mad’arcine a nemcine –, ak si to situácia vyfadovala. Preto podporoval Istvána Széchenyiho a Jána Kollára, Mad’arskú akadémiu vied a vsetky úsilia o slovenskú vzdelanosf. Správne postrehol, fe treba znovu prelofif Bibliu do mad’arciny, ale dosiahol aj to, aby sa zacala práca slovenského prekladu. Ani nemófeme tak polofif otázku, ci jeho celofivotné dielo je mad’arskym alebo slovenskym dedicstvom. Ncmali by sme sa s ním vystatovaf, ale ucif sa od neho trpezlivosti, pokory, starostlivosti. On, ktory tak hlboko milovai svoju vlasf, ostane pre nás nadnárodnou osobnosfou: spolocnym príkladom z doby, ktorá uprednostnovala národ pred Bohom. Nech je vychodiskom, integrujúcou silou pre nás vo svojej „nemodernosti”. Obraz doby v zborníku dotvárajú portréty jeho súcasníkov, ci je to katolícky a evanjelicky knaz, duchovny, prózaik alebo organizátor literárneho fivota. Aj mad’arsky citatef musí pochopif, fe ide o vel’ké osobnosti slovenskej vzdelanosti, ktorí svojimi príklonmi i odklomni sú stavitel’mi spolocnej mad’arsko-slovenskej kultúry v case, ked’ minulosf a prítomnosf bola este spolocná. Második kiadás