Roska Márton áldozata

ROSKA MÁRTON (1880–1961) az erdélyi tudománytörténet utolsó századának szakkörökben máig számontartott, a nagyközönség által viszont alig ismert személyisége. Tekintélyes életműve okán a korszak egyik legtermékenyebb régészének nevezhető, de számottevőek néprajzi kutatásai is. Csaknem minden régészeti korszak kutatásában tartós nyomot hagyott, de ő mindenekelőtt ősrégésznek tartotta magát.

VINCZE ZOLTÁN, e könyv szerzője az, aki életútjával példázza, hogy nincsenek elveszett álmok, csak feladottak, és azt, hogy az igazi küzdő legfontosabb ismérve nem a harciasság, hanem a hűség és az állhatatosság. Nem volt merész, lázadó alkat. Szerénységét és visszafogottságát őrzöm, amikor emlékezetemben felidézem, ahogyan barna öltönyében, mindig sietős, apró lépteivel, osztálynaplóval a karja alatt végighaladt az iskola folyosóján. (...) Kutatásai területét a századforduló és a 20. század első két évtizedében a Posta Béla régészprofesszor által megálmodott és kinevelt erdélyi magyar régészeti iskola története, valamint – Roska Márton személyén keresztül – annak utóélete képezte. E témát a rá jellemző türelemmel, alapossággal és tudományos igényességgel tárta és dolgozta fel.

Gergely Balázs