Régi magyar táncstílus – Az ugrós. Antológia/Old Hungarian Dance Style – The Ugrós. Anthology

A magyar néptáncok régi történeti rétegének részeként a tánctípusok sorát magába foglaló kanásztánc-ugrós stíluskör elméletét Pesovár Ernő vetette fel az 1980-as évek közepén, majd több egymást követő tanulmányban részletezte annak formai és tartalmi jellemzőit. Mintegy tíz éven át tartó előkészítés után, tanítványai és munkatársai bevonásával végül 2005-ben kezdeményezte a táncstílust átfogóan képviselő monográfia kiadását. Hosszú betegsége, majd 2008-ban bekövetkezett távozása azonban nem engedte, hogy elképzelését befejezze – a kötetterv megvalósítását „szellemi örököseként” a korábban általa vezetett MTA Zenetudományi Intézet Néptánc Osztálya vállalta fel. A szerteágazó téma nagysága, a szempontok sokasága, de elsősorban a közölni szánt anyag mennyisége miatt az eredetileg egyetlen kötetre tervezett vállalkozás monográfia sorozattá bővült, kiadását a Néptánc Osztály A tánc mint tudás, társadalmi gyakorlat és kulturális örökség Kelet-Közép Európa helyi közösségeiben című, 2009-ben elnyert OTKA pályázat egyik fő munkatervi pontjaként kezdte meg. Elsőként Paksa Katalin Az ugrós táncok zenéje címmel önálló könyvben foglalta össze a témát érintő dallamtípusokat és a dallamok zenei jellemzőit. A jelen kötettel a kanásztánc-ugrós stíluskör táncait reprezentatívan bemutató kétnyelvű antológiát adunk közre. A Rábaközből, Szigetközből, Nyugat-Dunántúlról, Somogyból, Baranyából, Szlavóniából, Sárközből, Kalocsa vidékéről, Mezőföldről, a Vág-Garam közéből, Cserhátból, Jászságból, a Körösök, a Felső- és az Alsó-Tisza vidékéről, valamint Gyimesből és Bukovinából választott hetven tánc a stíluskör szinte valamennyi megjelenési formájára példát ad: a földre helyezett botok, söprűk, gyertyák, üvegek, kalapok körül-fölött járt kanásztáncokra, a kézben tartott bottal, söprűvel, kendővel előadott ügyességi táncokra, és az eszközhasználat nélküli szóló, páros és csoportos ugrósokra. A szemelvényes áttekintés kiterjed a Kárpát-medence egészére a magyar nyelvterület nyugati peremétől a keletiig, bár kétségtelen, a legtöbb és legjellegzetesebb táncváltozat a Dunántúlról származik. Antológiánk nyitó tanulmánya Pesovár Ernő stíluselméletének kialakulását és összefüggéseit ismerteti, egyben feltárja a táncok kiválasztásának szempontrendszerét. A kutatástörténeti háttér után rövid, általános képet adunk a kötet táncainak és tánckísérő dallamainak jellegzetességeiről, melyet a táncosok viseletéről, a viselet hagyományáról és változásáról készített tanulmány követ. A bevezető tanulmányok sorát az egységesített táncközlési rend ismertetése, majd a tánclejegyzésekben használt különlegesebb írásmódok és jelölések összefoglalása zárja le.