„Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak...”

A történetkutatók és a történelem iránt érdeklődő olvasóközönség mindig kedvelte a napló, a visszaemlékezés műfaját. A visszaemlékezésekben eleve adott a mese, az eseménysorrá formált múlt. Ez közvetlenül a történész beavatkozása nélkül is élvezhetővé, történelemmé teszi a szöveget. A kutató számára pedig lehetővé teszi a kritikai módszer látványos alkalmazását, miközben „beszélteli” forrását. A politikatörténet természetesen elsősorban a nemzeti történelemben szerepet játszó, azt befolyásoló személyek memoárjait kedvelte, ezeket tekintette elsőrangú forrásnak. A korszakos jelenlőségű események, „nemzeti sorsfordulók” vagy „nemzeti tragédiák” után mindig nagy számban jelentek meg visszaemlékezések, amelyekben a memoáríró önigazolást keresett vagy az események (a magyar múltban legtöbbször a bukás, a tragédia) megértésére törekedett, vagy egyszerűen az utókor számára akarta megörökíteni az átélt eseményeket. 1818–1819, 1914–1918 vagy akár 1956 után sok ilyen írás született és látott napvilágot. Minél közelebb íródtak a múltbeli eseményekhez, annál értékesebb forrásai a nemzeti emlékezet számára megformálandó történetnek. 1818–1819 történetének mindenkor kiemelt és megbecsült forrásai Klapka, Görgey és mások, frissen az eseményeket követően megszületett memoárjai, jóllehet ezekben az önigazolásra való törekvés nagyon erős.
A történetkedvelő olvasóközönség mindig érdeklődött a kisemberek emlékei, feljegyzései iránt is. Számos ilyen hétköznapi visszaemlékezés vált sikeres könyvvé anélkül, hogy a tudománnyá és szakmává szerveződött történetírás azokat beemelte volna lényeges forrásai közé.
De a történetírás és a történeti érdeklőtlés állandóan változik a jelen ás a jövőkép változásait követve. A történettudomány a század 30-as éveitől egyre inkább érdeklődik a kisemberek iránt, előbb a tömegjelenségek statisztikai megközelítésével, majd pedig legújabban mindinkább az egyes emberek által megélt történelem iránt Ez a változás a forradalom és szabadságharc kapcsán is érezhető. Bona Gábor a szabadságharc tisztjeinek névsorát, életpályáját gyűjtötte össze, újra értékessé lettek a honvéd névsorok, és erősödik az érdeklődés a szabadságharc hétköznapjai iránt is. Egyre több kisember, névtelen honvéd emlékezése jelenik meg vagy fedeződik fel újra. Krasznay Péter visszaemlékezéseinek (ő naplójegyzeteknek nevezi) megjelentetése ebbe a sorba illeszkedik.

(Részlet a kötet bevezetéséből)