Mindeközben

Elég annyit tudni, hogy a nő mind szajha,
a férfinép meg egy rablóbanda.
Íme, a római történelem tömör foglalatja.

Giuseppe Gioachino Belli: L’istoria romana (1833)
Sonetti romaneschi no. 909

A fenti kis szösszenetért G. G. Belli egy lábjegyzetben tüstént elnézést is kér: a római történelem pocskondiázásakor nem saját véleményének ad hangot, hanem alsókasztbeli kortársai tudálékos kinyilatkoztatásainak enged kérészéletű visszhangot verni költészetében. Belli nagyon is tisztában volt azzal, amire az elcsépeltségében is igaz ókori közhely okít: a történelem az élet tanítómestere.

A történelmen tehát érdemes rágódni, Rómáén meg aztán hatványozottan. E gazdag és tanulságoktól sem mentes ismeretanyagból tíz történetet mutat be a kiállítás. Hogy még érdekesebb legyen a játék, minden Tiberis-parti eseményhez egy másik, párhuzamosan zajló történet társul arról a területről, amelyet ma Budapest néven ismerünk és szeretünk. Húsz jó ok arra, hogy egy kicsit töprengjünk a történelmen. A színes történelmi tablókról sok egyéb mellett az is kiderül, hogy a gallok nyakába szakadhat-e az égbolt, értékesnek számított-e egy balkezes gladiátor, mi volt a „hullazsinat”, és ha már Shakespeare elmulasztotta megemlíteni, most mindenki választ kaphat az oly sok álmatlan éjszakáját okozó kérdésre: miért gyűlölte egymást annyira Rómeó és Júlia családja. Ismert-e már Róma titkos neve, mi volt Domitianus császár két kedvenc időtöltése, és egyáltalán: ki az a Pasquino?

A kiállítás elsősorban azoknak szól, akiknek megrögzött múzeumi szokása minden betűt végigolvasni. Másodsorban azoknak, akiknek ugyan nincs türelmük a szisztematikus olvasáshoz, de a lábuk elé szórt, hosszabb-rövidebb terjedelmű tudásmorzsákból szívesen csipegetnek. Harmadsorban azoknak, akiket egyáltalán nem érdekelnek a történetek, de néhány műtárgy kedvéért bármilyen unalmas kiállításba beszédülnek.

A soron következő kiállításnak megvannak tehát a rétegei, csakúgy, mint a történelemnek.