Mariazell és Magyarország – Egy zarándokhely emlékezete

Szent István királyunk a Magyar Királyság és benne az egyházi szervezet megteremtésével a magyar népnek körülhatárolt és védett életteret jelölt ki, ugyanakkor új, elérendő célokra is ráirányította alattvalói szemét, amikor zarándokházakat alapított. Ezeken keresztül is bekapcsolta népét az ismert világ lelki és szellemi vérkeringésébe. Róma, Konstantinápoly, Jeruzsálem és Aachen egy újonnan érkezett, még formálódó nép tájékozódó pontjai voltak a számukra új módon jelentkező keresztény világban. Az első nagy zarándokhelyek örököse a későbbi, de ugyancsak ősi szentély, Mariazell. A távoli és nagy zarándokhelyek társa lett a magyarság és a többi Duna menti nép számára a földrajzi tekintetben közelebb fekvő, történeti időben későbbi, de ugyanolyan súllyal latba eső Mariazell, Mária hajléka a stájer hegyek között, Ausztria földjén. Ahogy szűkült a horizont, és ahogy kevesebb lehetőség kínálkozott a magyaroknak, hogy távolabbi zarándokhelyeket keressenek fel, úgy lett egyre fontosabb - legfrissebb történelmünkben sokszor titkos vagy turistaútnak álcázott -, szinte egyedüli úti cél Mariazell. Mariazellben bencés szerzetesek fogadják a zarándokokat. A lelkipásztorkodásnak ez a formája megfelel az ősi monasztikus rend szolgálatának. Az istentapasztalatot nem ők viszik ki testvéreik közé, hanem a zarándokok szakadatlan sora jön a szentélybe, ahol a szerzetesek gondozzák lelküket, és gondoskodnak a napi szükségesekről is. Magyar királyaink is felfedezték a szent hely mindenkire kiáradó áldását, ezért Nagy Lajostól kezdődően katolikus uralkodó dinasztiáink szinte kivétel nélkül gyarapították Mariazell erejét.