Levendel-gyűjtemény

"Egyszer úgy esett, hogy a két festő, Anna Margit és Bálint Endre egy időben feküdt kórházi osztályunkon. Nagyon régtől voltak barátok, művészi elveik, törekvéseik szerint mindenképpen, hiszen alapító tagjai az Európai Iskolának. Szerették egymást - többnyire, de legalább annyiszor duzzogtak egymásra kitalált sértések miatt, és élvezettel ugratták egymást. Ehhez Bálint Bandi, az örök kamasz sziporkázó szellemessége, betegségbe menekülése és a betegségtől rettegő szorongása kellett, no és Anna Manci félelmetes erejű ösztönvilága, amely egész lényén áthat, de látható azon a nagyon szép női arcon, amit Ámos Imre oly sokszor megfestett, hiszen minden nőben őt festette. Ebben a szép arcban - a szemében van egy kis gonoszkodó manó is, amit viszont minden bábos, groteszk figurájába Manci festett bele, lévén ezek lényegében önarcképek is. Jól ismerem ezt az egy csepp gonoszságot a szépben és a jóban, és ezért elővigyázatoskodtam: - Mancikám, Bálint Bandi most tényleg nagyon beteg, kérlek, ne bosszantsd! - Igazán? - kérdezte tettetett részvéttel. - Te, az orvos, legalább tudhatnád, hogy Bandi 19 éves korában felmászott a ravatalára és azóta ott él!"