Közép-Európa harca a török ellen a 16. század első felében

Amikor 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, úgy tűnt hamarosan uralmuk alá hajtják egész Kelet-Európát. Azonban 1456-ban Belgrádnál a Hunyadi János – Kapisztrán Szent János vezette keresztes seregek súlyos vereséget mértek a szultánra. Ezt követően 70 évig nem volt török támadás ebben az irányban. 1521-ben I. Szulejmán szultán elfoglalta Belgrádot és ezzel új offenzíva vette kezdetét. 1526-ban a mohácsi csatában elesett II. Lajos magyar–cseh király és ezzel megszűnt az önálló magyar királyság. 1529-ben és 1532-ben Bécset vették a törökök ostrom alá. 154-ben Buda elfoglalásával Magyarország jelentős része török fennhatóság alá került. De nemcsak a Magyarországhoz szorosan kötődő területek kerültek veszélybe, hanem Csehország és a törökkel szövetséges krími tatárok révén Lengyelország is. Magyarország déli részeinek és Horvátországnak török megszállása révén az osztrák tartományok is (Karintia, Krajna, Stájerország) közvetlen támadásoknak voltak kitéve, sőt még Észak-Itália egyes részei is. Ily módon a törökveszély Kelet és Közép-Európa jelentősebb országait fenyegette. Az ellene való küzdelem ezért közös érdeknek tűnt. 2003 novemberében Szegeden került sor egy konferencia meg-rendezésére, amely a fentebbieket figyelembe véve lengyel, szlovák és magyar történészek részvételével tekintette át a török elleni harc kérdését a 16. század első felében. A tárgyalt kérdések elsősorban arra keresték a választ, hogy milyen érdekek, alkalmi szövetségek, családi kapcsolatok vezérelték az egyes országok uralkodóit, milyen szerepet játszott a Jagelló- és a Habsburg-család, továbbá milyen integráló-finanszírozó szerepe volt a Szentszéknek és egyáltalán a katolikus egyháznak ebben az időszakban. Az itt közölt tanulmányok a konferencia kibővített anyagát tartalmazzák.