Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát emigrációs évei (1947–1950)

Kelemen Krizosztom főapát nehéz időkben került a Magyar Bencés Kongregáció élére. Törékeny fizikuma, idegi alkata csak az egyik szempont, a másik az, hogy nem volt meg az a bizonyossága, hogy a rendtársak kiálltak őmellette, hogy megválasztották és támogatták őt. A túl nagy tehertől ismételten menekülni akart, innen érthető tizenegy itt vizsgált lemondása, kiutazása és emigrációs évei. Halálos ágyán még megadatott neki, hogy megtudja: Pannonhalma (és Győr) megmarad. Ez nagy lelki nyugalmára szolgált. Ma már elmondhatjuk, hogy önkéntes távozásával megmentette Pannonhalmát, Nyugaton sem volt tétlen, mert kereste annak útját-módját, hogy segítse Pannonhalmát, összegyűjtse a rendtársakat, reaktiválása révén megvesse a nyugati magyar bencések önállóságának jogi alapjait. Az első magyar bencésként temették el Nyugaton, sírja azonban nem lett végleges elmúlás helye, hanem a kezdeté, mert fölötte tovább folytatódott az építkezés és így szegletkővé vált. Krizosztom főapát úr 32 amerikai hónapja, a külföldi rendtársak történetével együtt, egyfajta hőskorrá vált a nyugati bencés rendtársak életében. Hőskor, egyben magvetés is, amelynek első gyümölcse a két amerikai konventuális perjelség (São Paulo, 1953 és Woodside perjelsége 1958) megalakulása, kései hozadéka pedig a hazai centralizáló hagyomány szemünk előtt folyó pluralizálása.