Így tudták, így hitték, így képzelték

A 2020. és a 2021. esztendők minden bizonnyal az elmúlt évtizedek legkülönösebb évei voltak. A járvány és a vele járó korlátozások megváltoztatták az életünket, és nagy valószínűséggel hosszabb távon is hatással lesznek – többek között – a tudományos közösség életére, a tudományművelés kereteire és módszereire is. Sok mindenről kiderült, hogy voltaképpen nélkülözhető, sok mindenről viszont éppen az, hogy nem. A kényszerpihenőt szinte valamennyien igyekeztünk kihasználni, leginkább azzal, hogy az időhiány miatt régóta elakadt terveinket próbáltuk tető alá hozni. A jelen kötet, a szerző vallomása szerint, igazából ennek a sajátos időszaknak az eredménye. A szerző, Szalai Béla elmúlt években publikált köteteinek ismeretében azonban biztos vagyok benne, hogy ez a mű a járvány nélkül is megszületett volna. A sokévtizedes gyűjtői tapasztalatot, könyvtári kutatást összegző könyvek az elmúlt években ütemesen követték egymást, járvány nélkül is. Szalai Béla műveinek tematikája már első közelítésre is egy pontos és átgondolt tudományos program szerint formálódik. 20 évvel ezelőtt kezdte meg a magyarországi településekre vonatkozó metszetanyag publikálását, először területi bontásban, majd pedig tematikai és kronológiai szempontok szerint rendezve. Mindkét megközelítési mód elsődleges kutatói érdeklődést szolgál. A topográfiai rendezés egy adott település vagy vár ábrázolásainak együttes vizsgálatára nyújt alkalmat, míg a tematikus és időbeli rendezés az ábrázolások belső összefüggéseire világít rá, lehetővé teszi a művészek és műhelyek vizsgálatát, az képtípusok elkülönítését. A két megközelítés tehát szervesen kiegészíti egymást, és az elsőből következik a második, amely a metszetek összegyűjtésén túl sokszor alapos kutatómunkát is igényel, mint azt a szerzőnek a Matthias Greischer rézmetsző életét és munkásságát bemutató monográfiája igazolja. A magyar történelemre vonatkozó metszetanyag kronológiai és tematikai feldolgozását a tizenötéves háború idején készített ábrázolások bemutatásával kezdte, az ezt megelőző időszak sokszorosított grafikáinak gyűjteménye a jelen kötet. Magyarország talán sohasem volt annyira Európa érdeklődésének központjában, mint a török háborúk idején. Izgalmas szempont, hogy ez a kiemelt figyelem pontosan egybeesik a sokszorosított grafika, a nyomtatott hírlevelek és röplapok születésének időszakával. Ezzel magyarázhatjuk, hogy a magyarországi eseményekről viszonylag gazdag képanyag áll rendelkezésünkre, amelyet a történetírás az elmúlt időszakban egyre inkább forrásként (és nem csak illusztrációként) is felhasznál. A metszetek történészi vizsgálata ugyanakkor csakis szisztematikus összegyűjtésük, katalogizálásuk, egymáshoz való viszonyuk tisztázása után lehetséges. Pontosan ezt a fáradságos és nagy tapasztalatot igénylő munkát végezte el Szalai Béla. A korábbi és a mostani könyvével a 16. századra vonatkozó, 1514 és 1606 közötti metszetanyag válik közkinccsé. A jelen munka időbeli határait a legkorábbi magyarországi vonatkozású metszetek megjelenése és a tizenötéves háború kezdete jelöli ki. Az első ábrázolások a Dózsa-féle parasztháborúhoz (1514) kötődnek, ezt követik a Habsburg-Jagelló házassági szerződéssel (1515), Nándorfehérvár bevételével (1521), a mohácsi csatával és közvetlen következményeivel (1526–1528) kapcsolatos metszetek. Ezt követően a metszetek túlnyomó többsége a török hadjáratokhoz kötődik, ugyanakkor meglepő, hogy a századforduló hosszú török háborújához képest mennyivel kevesebb ábrázolás maradt ránk a várháborúk korából. Az első komolyabb metszetanyaggal képviselt esemény az 1566. évi hadjárat, elsősorban Gyula és Szigetvár török kézre kerülése. Ezek a metszetek nemcsak mennyiségileg, hanem a képanyag minősége szempontjából is jelentős ugrást jelentenek a korábbi ábrázolásokhoz képest, és sok szempontból megelőlegezik a tizenötéves háború képanyagának színvonalát. Az úgynevezett háborús békeévekből elsősorban a szikszói csatáról (1588), illetve jelentős magyarországi végvárakról maradtak ránk metszetek. A kötet a korábbi összeállításokhoz képest erősebben válogat a közölt anyagból, nyilván nem függetlenül attól a körülménytől, hogy a 16. századi metszetek a későbbiekhez képest sokkal elnagyoltabbak és kevésbé kvalitásosak, forrásértékük is csekélyebb. Ezzel a szemponttal magyarázható, hogy a válogatás a metszetlapok és röplapok esetében valóban a teljességre törekedett, míg a tudósításokon közölt képek között erősen válogatott. A nem sokszorosított művészi grafika képei kimaradtak a gyűjteményből. Az alapos tanulmányában a szerző az ábrázolt történelmi eseményekre fűzi fel a képanyag elemző ismertetését, ami több szempontból is hasznos döntésnek bizonyult. Egyrészt ezzel az eljárásával a korszakkal nem hivatásszerűen foglalkozó olvasók számára is elhelyezi a metszeteket a történeti összefüggésrendszerben. A szakemberek számára is nagyon fontosak a metszetek készítőiről, a műhelyekről, a képek keletkezéséről és hitelességéről írott elemzések. Az ábrázolások szisztematikus összegyűjtése mellett az óriási anyagismeretre és tapasztalatra alapuló megfigyelések, a metszetekkel való évtizedes foglalkozás során leszűrt tanulságok jelentik a könyv legnagyobb értékét. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egy tudatos és tudóssá váló gyűjtői életmű során felhalmozott tudásanyag válik közkinccsé ebben a kötetben. Olyan ismerethalmaz, amelyet a képi forrásokkal foglalkozó történészek és művészettörténészek sem nélkülözhetnek ezután. Szalai Béla topográfiai szempontból rendezett metszetkatalógusai, a kiegészítő kötetekkel együtt, immár a teljeségre törekednek, ha a teljességet, miként azt ő maga többször leírta, nem is érhetik el. A magyarországi témájú metszetanyagot kronológiai és tematikai szempontból bemutató két kötet után joggal merül fel az olvasóban az igény: örömmel forgatnánk a 17. századi metszetanyag tematikai szempontú gyűjteményeit is, még ha az anyag mennyisége miatt nem is a teljeset, de legalábbis bizonyos nagy történelmi eseménysorozathoz, mint az 1663/1664. évi hadjárathoz vagy a visszafoglaló háborúkhoz kapcsolódókat. Szalai Béla ügyszeretetét és munkabírását ismerve reményünk talán nem is annyira megalapozatlan.

Budapest, 2021. június 21.

Molnár Antal