Hegyaljai mezővárosok „törvényei” a XVII–XVIII. századból

A magyarországi gazdasági és társadalmi fejlődésben köztudottan jelentős szerepet betöltő mezővárosok egyik jellegzetes csoportját alkotják a hegyaljai oppidumok, amelyek a szőlőkultúrának és az arra épülő borkereskedelemnek köszönhették XVI–XVII. századi virágzásukat. Az itt közlésre kerülő források a Tokaji hegy körül elterülő három mezővárosnak, Tokajnak, Tarcalnak és Bodrogkeresztúrnak a helyi protocollumokban – mint maguk nevezték „városkönyvekben” – fennmaradt, valamint házi használatra szánt, írásban rögzített szokásjogát és rendtartásait tartalmazzák. A „tizenötéves háború” után néhány év eltéréssel vetették papírra a tarcali (1606), bodrogkeresztúri (1607), és a tokaji (1610) szokásokat, amelyeket összefoglalóan a „törvények”, „törvények és rendtartások” címszóval illettek. A mindennapi élet normatíváit, az önkormányzat szervezetét és funkcióit, a mezővárosi rendtartásokat és elsősorban a szőlőművelésre épülő gazdálkodás és birtoklás szabályait foglalják rendszerbe. Mindezek következtében a hegyaljai mezővárosi fejlődés elsőrendű és legközvetlenebb forrásai közé számítanak. A helyi szokásokat a lakosság összeírásával és két esetben (Tarcal és Tokaj) az urbáriumoknak a mezővárosokra vonatkozó részével egészítették ki, hiszen az utóbbiak megszabták a lakosság és a közösség mint egész, uradalmon belüli státuszát és szolgálatait, ezért pontos ismeretük nélkülözhetetlen volt a mezővárosi önkormányzatok számára is.