Három nemzedék ereklyetárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumban (1823–1875) [Katalógus]

A Magyar Nemzeti Múzeum története elválaszthatatlan a nemzeti történelem és művelődés új- és legújabbkori fejleményeitől, társadalmunk életének változásaitól. A múzeum múltja nem csupán a magyar múzeumügy történetének egy epizódját, hanem országos múzeumaink egész keletkezéstörténetét is magában foglalja, nemzedékek politikai és kulturális törekvéseinek sorozatát jeleníti meg. A XVIII. század végi Európa Herder jóslatát visszhangzotta. Azt a jövendölést, hogy a Kárpát-medencében csak a szlovákoknak és germánoknak van jövője, a rokontalan magyar nép beolvadásra van ítélve. A felvilágosodás filozófiáját a felvilágosult abszolutizmus politikája látszott igazolni. Mária Terézia és II. József germanizáló és központosító törekvései fél évszázadon át sikerrel kecsegtettek. A "kalapos király" 1790-ben bekövekezett halála új fejezetet nyitott hazánk történelmében. A törvényhatóságok tisztelgő bandériumai fogadták és kísérték útján az alkotmányosság zálogának számító Szent Koronát, s a tekintetes Karok és Rendek komolyan fontolóra vették, nem veszítette-e érvényét az 1723-ban magyar törvényként is becikkelyezett Pragmatica Sanctio, nem következett-e el megint egyszer a szabad királyválasztás ideje. A pozsonyi országgyűlésen magyar szó, magyar tánc, magyar viselet járta. A fellángoló nemzeti érzés és rendi ellenállás jelszavai közé azonban reformelképzelések, s mihamar forradalmi tanok vegyültek. A Martinovics-féle jakobinus összeesküvés a jozefinizmus talaján fogant és a francia forradalom serkentő hatására bontakozott ki. Vérbefojtása, az udvari körök és a magyar arisztokrácia újbóli reakciós szövetségkötése a napóleoni háborúk idején nem jelentett egyet a felvilágosult eszmék és hazafias szándékok maradéktalan elvetésével. A századvég társadalmi programja az új század első éveiben más síkra tevődött át; a nyelvújítás, a tudományos és művészi élet megújulásának mezében rejtekezve hordozta magában a reformmozgalommal és polgári forradalommal terhes jövőt. Ezért történhetett, hogy egy szokványos aulikus karriertől megcsömörlött nagyúr, akit a politikai pályán szerzett élmények és tapasztalatok előbb "ritkasággyűjtemény" szerzésére, utóbb emberbaráti és keresztényi jótékonykodásra, végül vallásos miszticizmusra indítottak, mindaddig példa nélkül álló tettre szánta el magát: Széchényi Ferenc gróf 1802. november 25-én kelt adománylevelével a nemzetnek ajándékozta könyvekből, kéziratokból, metszetekből, térképekből és érmékből álló gyűjteményét. A 160.000 forintos értékű fundációt felségengedély erősítette meg, az alapítvány körüli gondnoki teendőket pedig maga a nádorispán, József főherceg vállalta mágra. Az 1807. évi országgyűlésen alkotott 24. törvénycikkely az adományozó bőkezűségét méltatva immár a kontinens első nemzeti múzeumának megalapítását regisztrálhatta.