Fájdalmak és rút szépségek

A viccben az a poén lényege, hogy nem mondjuk ki. A hiányzó asszociációt a befogadó teszi hozzá. Talán ilyenek Fischer György szobrai is. A fenti eszmefuttatást Frimmel Gyula grafikusművésztől hallhattuk a minap, a Fischer György (1956–2012), az öt éve elhunyt Munkácsy-díjas szobrászművész műveit felvonultató, frissen megjelent képzőművészeti album bemutatóján. Fischer munkáiban persze a poén, a vizuális geg mellett mindig ott felhőz a tragédia is, s ezek együtteseként teremt figuráival olyan teret, ami gondolkodásra inspirálja a befogadót – vélte az emlékező pályatárs. A Göcseji Múzeum által megjelentetett, 140 oldalas kiadványt dr. Kostyál László szerkesztette, külön fejezetbe terelve a kisplasztikákat és rajzokat, valamint a köztéri szobrokat. Ugyancsak ő jegyzi az előszót, amelyben így ír Fischerről: „Olyan szobrászati szinonima-szótárt tudott plasztikai jelei révén összeállítani, melyet csak a verbalitás nagymesterei képesek bármely beszélt-írott nyelvre lefordítani.” Feleleveníti a szobrász azon vélekedését is, miszerint a művésznek az alkotás során szükségtelen figyelembe vennie a közönség reflexióit, mert az csak elronthatja a művet. Neki kell művével formálnia a közönséget, s nem formálódnia általa...

Fischer elvhűsége és sziklaszilárd következetessége nem tette könnyűvé számára a művészi érvényesülést, s az életet. Kidomborodik mindez Wehner Tibor művészettörténész Fájdalmak és rút szépségek című tanulmányából is. Az elemzésben a szerző részletesen ismerteti Fischer meg nem valósult, vagy hányatott sornak kitett művei történetét. Nem öncélúan teszi, hiszen e mozzanatok karakteresen hozzátartoznak az arcélhez. Felidézi a ’90-es évekből az egerszegi Mindszenty-szobor esetét, amikor a Lektorátus hivatalos szakmai állásfoglalása ellenére sem Fischer, legjobbnak tartott tervét valósította meg a megbízó. Az elfeledett Mindszenty-tervnél többen emlékeznek Országalapító című szobrának történetére. A művet ugyanis végül közadakozás, civil kurázsi segítette posztamensre 2002-ben, amikortól Zalaegerszegnek két, karakterében igencsak különböző Szent István szobra van. A tanulmány szerzője erről így ír: „A kitárt karokkal, áttört palásttal megjelenített Szent István a külsőségek, a direkt kifejezések, az illusztrációk rabja, míg az egyik karját határozottan kinyújtó, hallatlanul visszafogott drapériakezeléssel megjelenített országalapító a lényegi dolgok feszültségeinek sűrítője és kifejezője.” Az albumot a letisztultan tálalt képanyag mellett adattár is kiegészíti. A grafikai terv Árendás Józsefé, a műtárgyfotókat Zóka Gyula és Horváth Gábor készítette, az igényes angol fordítás Farkasné Tornyos Zsuzsanna munkája.