Emlékiratok

Nem életrajzot szándékozom írni. Sajnos, ennek az ideje már lejárt: akkor, mikor erről szó lehetett volna, az állandó életveszélyben semmi sem esett távolabb tőlem, mint emlékeimet papírra vetni! Pedig úgy hiszem, sok érdekességet tartogatott volna utódaim számára. Most, utólag mégis megörökítem azt a sok-sok élményt, eseményt, ami a sors kegyéből osztályrészemül jutott. Két háborút, forradalmat, ellenforradalmat éltem át, nagy külföldi és hazai történéseknek voltam tanúja, két ízben láttam szinte máról holnapra összeomolni azt, amiben addig szentül hittem, és láttam újból és újból talpra állani, ha mindjárt nehezen és megtépázottan is, a magyar géniuszt. Mindez megörökítésre várt volna, de a sors, úgy látszik, mást akart. A Rákosi-éra megtépte idegeimet, hófehérré tette fejemet, és ma, 72 éves koromban már nem érzek magamban elég erőt és energiát, hogy mindarról hűen be tudjak számolni, amit hosszú közpályám alatt átéltem. így gyarló, megkopott emlékezőtehetséggel ma már csak „feljegyzéseket” tudok írni; ezek azonban nem pótolhatják a tervbe vett írásművet, de egyes részeiben talán alkalmat fognak adni utódaimnak, hogy hosszú, küzdelmes, ritka gazdag életemen keresztül meglássák, hűen meglássák azt a kort, amiben élnek, és amiben immár maguknak kell megteremteniük a szebb jövőt!

Csitáry G. Emil