Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Egy polgári arisztokrata

Ár:
2.500 Ft
Gyártó: Magyar Történelmi Társulat
Cikkszám: 978-615-5497-54-4
Elérhetőség: RENDELHETŐ

Leírás és Paraméterek

Kánya Kálmán a két háború közötti magyar külpolitika egyik legfontosabb szereplője, 1933-1938 között pedig hivatalos irányítója volt. Személyét és működését többek között az teszi különlegessé, hogy a külügyminiszteri posztnak és feladatkörnek új értelmezést igyekezett adni. Elődeihez képest aktív és koncepciózus politikát folytatott, elképzeléseit nem ritkán miniszterelnökeivel szemben is érvényre juttatta. Tevékenységével és főleg modorával számos tisztelőt és ugyancsak számos ellenfelet szerzett magának. Mint az egykori birodalmi külügyi intézményrendszer részese, még kortársainál is nehezebben volt képes elfogadni Magyarország első világháború utáni súlyos presztízsveszteségét. A magyar külügyminisztérium vezértitkáraként, berlini követként, majd miniszterként is az ország és a régi diplomácia tekintélyének visszaállításán, illetve megőrzésén dolgozott.
A kötetben Kánya Kálmán életpályájának fordulatai és a velük egybefonódó külpolitikai események megismerése mellett az Olvasó bepillantást nyerhet a korabeli társadalmi és politikai élet világába, a diplomácia zárt, kívülről sokszor ragyogónak vélt kulisszái mögé.

Műfaj történettudomány
ISBN 978-615-5497-54-4
ISSN 2064-518x
Alcím Kánya Kálmán (1869–1945)
Sorozat Sziluett – Korszerű történelmi életrajzok
Kiadó Kronosz Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve 2016
Kötés típusa Füles kartonált
Oldalszám 259
Nyelv magyar
Méret A5 142 x 200
Tömeg 304 g