Dzsámik és mecsetek a hódolt Magyarországon

A török hódoltság koráról elsősorban a végvári harcok és az ország pusztulása jut eszünkbe. Másrészt a magyarországi török világ képét máig a romantika határozza meg, színes keleti világot képzelünk magunk elé minaretekkel, fürdőkkel, müezzinekkel és lefátyolozott nőkkel. Mindezek persze jelen voltak a hódoltságban, legalábbis annak egy részében. A kötet éppen e kérdés nyomában ered a muszlim imahelyek vizsgálatán keresztül: milyen is lehetett ez a török világ?
A rendelkezésünkre álló források e tekintetben viszonylag kevés eligazítást adnak. Az Oszmán Birodalom nem sokat törődött alattvalóinak az életkörülményeivel, így az állami bürokrácia mégoly gazdag adathalmaza sem sok információval szolgál. Az utazók vagy a katonák pedig annyit láttak meg e világból, amennyit kulturális hátterük, felkészültségük vagy műveltségük látni engedett: többnyire torzképeket. A szegényes információk közül mégis kiemelkedik egy jól használható csoport, az imahelyeké. Ezen intézmények nem csupán a vallási igényeket szolgálták ki, hanem a közösségi élet színterei és a városrészek központjai is voltak, fenntartásukról pedig komoly gazdasági vállalkozások gondoskodtak. Egy-egy imahely tehát a település meghatározó eleme, amelynek puszta létezése rengeteg információval szolgál a helyi muszlim világról. A kötet ezen imahelyek forrásait igyekszik összegyűjteni, hogy általuk világosabb képet nyerhessünk a hódolt Magyarországról.
Összesen körülbelül 450 darab imahely működhetett nem feltétlenül egy időben a hódoltság 150 éve alatt. Jelenlegi ismereteink szerint 115 muszlimok lakta településen hívta imára müezzin a híveket, ezek közül mindössze kettő volt falu, a többi erődítmény. 60 várban és palánkban nem üzemelt semmilyen imahely, további közel 70-ben csak egyetlen mecset vagy dzsámi szolgálta ki a közösséget. Nem egészen félszáz településen működött több imahely, jelezve ezzel a polgári lakosság, s egyúttal az aktívabb polgári lét és gazdaság meglétét. A legtöbb dzsámi és mecset jelenlegi tudásunk szerint közel 50 természetesen az Oszmán Birodalom északnyugati végvidékének központjában, Budán állt.
Az összkép tehát talán fakóbb és szegényesebb, mint amire számítunk. Muszlim polgári lakosság az Al-Dunától és a Drávától északra alig félszáz településen élt, ezeknek közel fele a déli régióban állt, s az európai szemlélők mércéje szerint nyomorúságos porfészeknek számított. Mindössze hat komoly méretű, nagyobbrészt muszlim lakosságú város volt itt (Pécs, Fehérvár, Buda, Eger, Várad, Temesvár), amelyek viszont nem sokban különböztek a birodalom más területein álló társaiktól. A hódoltság török világa nem egybefüggő terület volt tehát, mindössze néhány pötty a térképen.