Démonikus és szakrális világok határán

A második világháború után munkába állt néprajzkutató nemzedék tagjai számban növekedve, céljaikat és módszereiket az elődeikhez képest kibővítve és átalakítva végezték kutatásaikat. Természetesen nem lehet merev határt húzni az akkori „idősebbek” és „fiatalabbak” között, hiszen voltaképpen nem nemzedéki különbségek voltak közöttük, kifogástalan együttműködésről beszélhetünk. A Néprajzi Múzeumban dolgozó „idősebb” Szendrey Ákos életkora szerint nem volt még öreg, amikor az egyetemről frissen kikerült Diószegi Vilmos kezdő múzeológusként dolgozni kezdett s lépésről-lépésre egyre mélyebbre ásott ugyanazon a kutatási területen, amelyet Szendrey Ákos művelt. Nyilvánvalóan voltak közöttük eltérések, ám nem kerültek szembe egymással. Azért választottam példának éppen őket, mert a hiedelemkutatásról kívánok szólni. Annak ellenére, hogy a Györffy-Bátky-Viski nemzedék a 30-as években az akkor rendelkezésükre álló adatok, ismeretek birtokában megvalósíthatta a négy kötetes nagy néprajzi összefoglalást, a „Magyarság néprajzát", a tudományszak művelői talán éppen a monográfia tanulságaiból vonták le azt a következtetést, hogy kiterjedt, új követelmények szerint végzett helyszíni adatgyűjtésre van szükség, valamint azt is, hogy a korábbinál erősebben kell törekedni történeti források feltárására. Ennek a kezdeményezésnek voltak előzményei a két háború közötti korszakban is. Elegendő Györffy István iskolájára gondolnunk, hiszen Györffy tanítványaitól mindenekelőtt alapos helyszíni adatfeltáró gyűjtőmunkát kívánt, e téren maga is példát mutatva. Az azonban bizonyos, hogy a gyűjtést végző kutatók szemlélete jelentősen kibővült. Erősödött az igény a társadalom alaposabb megismerésére. A kutatók felismerték, hogy nem homogén, hanem tagolt társadalom kultúráját vizsgálják s mint a társadalomnak, úgy kultúrájának is van története. Megerősödött tehát a történeti szemlélet, elterjedt a történeti módszerek alkalmazása. Több európai példa, kísérlet után teret hódított a jelenségek térbeli elterjedésének vizsgálata. Mind szűkebb, mind tágabb területen térképek készültek, bőséges új lehetőségeket kínálván az elemzéseknek. Jelentős szemléleti és módszerbeli gazdagodásról, bővülésről adhatunk tehát számot. Ha Egyszer valaki számba veszi néprajzi adattáraink, főleg a Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattárának második világháború utáni gyarapodását, hatalmas mennyiségi és tartalmi fejlődést fog tudni kimutatni.