Budapest Régiségei XLI.

Aquincum területéről és környékéről előkerült kőemlékek jelentős hányada az elhunyt emlékét őrizni hivatott síremlék és családi sírkő. A Kr. u. 1. század végétől a tetrarchia koráig készített domborműveken az elhunytakat és családjukat ünnepi öltözékükben, a korra jellemző hajviseletükkel örökítették meg. A kőfaragók mesterségbeli tudásuk szerint a viselet jellemző vonásai mellett az öltözék elengedhetetlen részét képező vagy jellemző díszítésként szolgáló ékszereket is kifaragták. Az aquincumi sírkövek alapanyaga édesvízi mészkő vagy trachitkő. A Buda környéki bányákból kikerült és a helyi műhelyekben faragott sérülékeny alapanyagot a kisebb-nagyobb mechanikus rongálódások mellett az időjárás koptató hatása is károsította, így az eredetileg minden bizonnyal festéssel is kiemelt finom részletek napjainkban már nehezen kivehetők. Másodlagos felhasználásuk, feldarabolásuk gyakran a dombormű magasabb, erősebben kiemelkedő részeinek megsemmisülését okozta. Az arc sokszor teljesen le van verve, a kompozíció megítélése szempontjából fontos részek elvesztek. A legkorábbi emlékek alakjainak kifaragása a technikai készség hiányáról tanúskodik ugyan, a cél azonban nyilvánvaló volt. A helyi mester római módra dolgozó műhely alapján készítette reliefjeit, jellemző részletek kiemelésével megmutatva az elhunytak viseletének lényeges vonásait, utánozva - nemegyszer félreértve - az eredeti ábrázolásmód egyes részleteit. A sírkőállítás szokásának elterjedése több műhely párhuzamos működését is lehetővé tette, a magasabb szintű technikai tudás részletesebb, kidolgozottabb ábrázolásmódot eredményezett.