Az árnyékos oldalon

A második világháború tragédiája, majd az ötvenes évek terrorja és a forradalmat követő megtorlás után, a hatvanas évek közepén kezdődött időszak a korabeli kortárs tapasztalatokban – s részben annak folytatásaként a szakirodalomban – a megnyugvás, a kiszámíthatóság, a rendszerkorrekció időszakaként rögzült. Mindez a jelenben is magyarázza, hogy miért éppen ezen évekkel kapcsolatban él a legtöbb nosztalgikus elem a magyar társadalomban. A politikatörténettől részben eltérően, de a politikai döntések által meghatározva, társadalomtörténeti szempontból az 1948 és 1962 közötti hosszú ötvenes éveket felfogásunk szerint a rövid hatvanas évtized követi. Az 1962 és 1971 közötti kilenc év ezzel együtt meghatározó jelentőségű a vidéki társadalom életében. A parasztsággal szembeni nyílt erőszak a kollektivizálás lezárultával ugyan megszűnt, de az ár- és a beruházási politika s döntő mértékben a társadalombiztosítási szabályzókba beépített diszkriminatív elemek révén változatlanul tovább élt az agrárnépesség hátrányos megkülönböztetése. A korszak záróakkordjaként 1971-ben az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció elfogadásával az addig inkább informális gyakorlat, a kisebb községi tanácsokat s ezek intézményeit, illetve a gyengébb termelőszövetkezeteket a mérethatékonyság jegyében központosító politika stratégiai céllá előlépve országos méreteket öltött. Az akkori mintegy háromezer-háromszáz település közül kétezer hivatalosan is a „nem fejlesztendő” státuszba került, ami tovább gyorsította az elvándorlási s nyomában az elnéptelenedési spirált.