Andreae II regis Hungariae decretum anni 1222 bulla aurea roboratum

Ajánlás

Az Aranybullában a közmeggyőződés olyan dokumentumot lát, amely a magyar államiság és társadalom fejlődését a maga korában sajátos irányba fordította. Ez a kiváltságlevél Európa számos országához hasonlóan a Magyar Királyságban is szabadságjogokat foglalt írásba és biztosított a társadalom meghatározó csoportjai számára – nem mellesleg rögzítette honvédelmi kötelezettségüket is. A kiváltságok annak is bizonyságai, hogy az országban a középkor viszonyai között is a jogrend és a tulajdon tisztelete – „a Szent István elrendelte szabadság” – jelentette azt a közösnek elfogadott értéket, mely az ország lakosait közösséggé formálta. A pogány ókorban a bulla olyan, gyermekek nyakába akasztott szelencét jelentett, amelybe mágikus bajelhárító tárgyakat és füveket tettek, hogy ezáltal is óvják az utódokat. A középkor a fogalmat újszerű tartalommal töltötte meg, ekkortól a jogi dokumentumok hitelesítésének fontos kellékét, illetve annak kiemelkedően ünnepélyes formáját értették rajta; a szó így került át a modern oklevéltan tudományos szaknyelvébe is. A fémpecsétet egyes esetekben képlékeny tömör fémből – ólomból vagy aranyból – állították elő, máskor dobozszerűen egymáshoz illesztett préselt fémlemezekből készítették, és így függesztették azokra az oklevelekre, melyek valamilyen szempontból kiemelkedő jelentőséggel bírtak. A magyar királyok a Római Kúriával nem egy esetben aranypecsétes levelek útján érintkeztek, emellett a jelentős szabadságleveleken kívül adománylevelekre is kerülhetett aranypecsét; ez talán az adományos rangjának járt ki. Az ilyesfajta dokumentumok közül azonban csak egy emelkedett olyan tekintélyre, hogy nagybetűvel írjuk, és egyedi névvel Aranybullának nevezzük.

Az Aranybulla – illetve általában az aranybullák – tudományos igényű vizsgálata nagyjából százötven évre nyúlik vissza, bár sohasem állt a kutatások homlokterében. Az elmúlt száz évben az e tárgyban született tudományos dolgozatok éppen ezért lényegében nem haladták meg a kezdeti kutatások által felvázolt koncepciókat, a szerzők legföljebb a hagyományos elgondolások keretein belül maradva csoportosították újabb és újabb rendbe az ismert tényeket. A százötven év alatt mind az európai, mind a magyar történelem tanulmányozása számos és jelentős új eredményt hozott, így az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója jó alkalmat kínált arra, hogy a történészek ezek fényében ismét alaposan megvizsgálják a magyar történelemnek ezt a jeles dokumentumát.

Az előttünk fekvő könyv a magyar középkor kiváló kutatóinak a munkája: egy kutatóintézet és az Aranybulla szövegmásolatainak legtöbb példányát őrző közgyűjtemény – amely egyben a legrégebbi is Magyarországon – fogott össze annak érdekében, hogy a 800. évfordulón mind az Aranybulla szövegét, mind II. András (valamint a korábbi és a későbbi magyar királyok) aranypecsétjeit a magyar tudomány legmagasabb szintjén mutassa be. A munka igyekszik mind filológiai, mind történeti szempontból megvilágítani az Aranybulla vallási, politikaelméleti, társadalmi hátterét és jelentőségét, belehelyezve azt a magyar történelem folyamatába és a korabeli nemzetközi kontextusba. A kötet így nemcsak összefoglalja az új eredményeket, hanem egyszersmind utat mutat a következő százötven esztendő kutatásainak is. E gondolatok jegyében ajánlom ezt a könyvet mindenki figyelmébe.

Maróth Miklós