Alkotás és befogadás a magyar nyelv 18. századi történetében

A „Recepció és kreativitás. Nyitott magyar kultúra” tudományközi kutatás lényegi fontosságú alapozásaként foglalta össze a kutatás címében megnevezett két fogalmat Laki János, főképp Csíkszentmihályi Mihály s mások elméleti munkáit összegezve.

A magyar nyelvvel kapcsolatos kutatások bevezetéseként a következőkben lehet röviden áttekinteni a két fogalom értelmezhetőségét:
A kreativitás (alkotás) megnyilvánulási módja a szokásostól eltérő teljesítmény, amely pszichológiai jelenség, egyéni, és folyamat jellegű. A szokásostól eltérő jelleg megítélése kulturális és társadalmi jelenség. Csíkszentmihályi modelljében egyrészt lényeges a kulturális közeg, amelyben objektív sztenderdek helyett inkább az uralkodó ízlés, a korábbi alkotások, hagyományok minősítenek valamit alkotásnak, vagyis lényegében kánonok, diszkurzusrendek érvényességéről, azok elismert meghaladásáról vagy megtöréséről van szó. Másrészt fontos e modellben a társadalmi mező, amely lehet támogató vagy akadályozó, s melyet azok határoznak meg, akik az alkotások értékéről döntenek. A kulturális közeg és a társadalmi mező összjátéka olyan viszonyt alkot, amely együttesen és utólag értékeli a teljesítményt kreatívnak vagy éppen ellenkezőleg. Lényeges, hogy az új, az eredeti valami régihez, már meglévő emberi alkotáshoz, tudáshoz képest az, ami. Ekképp a kognitív feltételek, melyek szociokulturálisan adottak, paradigma, fogalomkészlet, módszerek formájában „az alkotó rendelkezésére bocsátják az eszközöket: a jelenség artikulálásához szükséges fogalmakat, az értelmezés bevált mintáit”, másrészt csökkentik a gondolkodás idioszinkratikus voltát.