A sajtó szövedéke

Szöszmötölve e kötet írásain, minduntalan úrrá lett rajtam a rég ismerős érzés: lezárhatatlan. Lezárhatatlan, mert a sajtó szövedéke is „mindig fölfeslik valahol”. Több mint négy évtizede élek a sajtóban – és a sajtóból, amelynek jelenénél talán csak a múltja érdekel jobban. Terveztem, hogy megírom első szellemi műhelyem, a Magyar Nemzet történetét. Terveztem, hogy összefoglalom az irányított sajtó históriáját. Szorgosan és szisztematikusan gyűjtöttem hoszszú éveken át az ezzel kapcsolatos adalékokat, lapszámok ezreit lapozgattam, könyvtáraztam, levéltáraztam, interjúztam, kértem és nyertem bebocsátást magánarchívumokba. S miközben sorra jelentek meg cikkeim, forrásközleményeim, egyre nyilvánvalóbb lett számomra a befejezhetetlenség. Merthogy a kikutatott és/vagy a szerencsés véletlenek során hozzám keveredett iratok és az ezek alapján felfedezett összefüggések legtöbbször újabb megválaszolandó kérdéseket vetettek fel. Az általam megtalált és helyükre illesztett puzzle-darabkáktól azt remélem, hogy töredékességük ellenére is felvázolnak, de legalábbis felvillantanak valamit a megbicsaklott 20. század sajtójának szövevényes históriájából. Hogy írásról írásra kiegészítik egymást, egymásra is reflektálnak. Ezek a reflexiók ittott óhatatlanul ismétlések formájában jelentkeznek. Az e kötetbe gyűjtött egy híján félszáz írás az elmúlt három évtizedben kilenc lapban és kilenc könyvben jelent meg. Szövegükön az apróbb csiszolásokon túl érdemben nem változtattam, lábjegyzetekkel viszont több esetben kiegészítettem őket. (A bibliográfiai adatokat a könyv végén találja az olvasó.)