A nyomdászok Petőfije

1985-ben, alig tizenöt évesen a nyomdász rokonok unszolására magasnyomó gépmesternek jelentkeztem a régi Ságváriba. Éveken át hallottam többektől, hogy milyen remekül választottam, merthogy a nyomdász a szakmunka igazi elitje. Ma már egy produkciós vállalat igazgatója vagyok, de a magasnyomtatásról valamiért mindmáig büszkén mesélek, ha alkalmam nyílik rá. Vajon miért alakult ki a legenda a nyomdászokról? Évszázadok óta a nyomdászok kezei közül került ki a nyomtatott kultúra, Gutenberg segítségével terjedt el Luther reformja és a 20. század nagyobb részében pedig a nyomtatott lapokból értesültünk a nagyvilágban történt eseményekről. De hogy a nyomdászok között versfaragók is voltak, mindmáig ismeretlen volt számomra. Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója személyes ügyének érezte a könyv kiadását. Simon Melinda könyvtörténész pedig, aki a 19–20. századi magyar könyvkiadásés nyomdászattörténet, valamint a kiadói és nyomdajelvények kutatója, csokorba gyűjtötte Morócz Jenő és „poéta szaktársai” nyomdászati tematikájú költeményeit. A versválogatás és a kötetben olvasható tanulmány felfedi a külvilág számára ennek a csodálatos szakmának a szépségeit, és ugyanakkor emléket állít egy letűnt kornak. Nagyon örültem, amikor az MTA és a Jaffa Kiadó megbízott ennek a kötetnek a megtervezésével, mert így én is részese lehettem e szép időkapszulának a létrejöttében.

Wunderlich Péter