Leírás és Paraméterek
Utoljára 1981-ben látott napvilágot olyan magyar történeti kronológia (Benda Kálmán szerkesztésében), amely tartalmazta a magyar őstörté¬netre és a honfoglalás korára vonatkozó időrendet is. Bőven megérett tehát az idő arra, hogy újabb összefoglalás készüljön e korszakról. Természetesen nem azért, mintha eddig ismeretlen írott kútfők nagy tömege került volna napvilágra. Népünk elő- és korai történetének idő¬rendi kereteit ugyanis nem az írott források alapján állíthatjuk össze – hiszen azok e korban még alig voltak –, hanem az ún. őstörténeti segédtudományok (nyelvtudomány, régészet, embertan, néprajz, to¬vábbá a természettudományok széles körének) eredményei alapján. Különösen fontos ebből a szempontból a régészeti emlékek természettudományos módszerekkel történő keltezése. Az újabb és újabb ása¬tások óriási mennyiségű leletanyagot hoznak a felszínre, ezeknek a korábbiaknál pontosabb és megbízhatóbb kormeghatározása sokszor alapjaiban változtatja meg egy-egy korszak időrendjét és a különböző régészeti műveltségek egymáshoz való viszonyának értelmezését.
E kis kötet célja nem csupán az időrendi adatok felsorakoztatása, hanem az egyes korok művelődéstörténeti viszonyainak érzékeltetése is. Ezt szolgálják reményeink szerint a mellékelt illusztrációk. A krono¬lógiának nem lehet célja a vitás történeti kérdések megvitatása, egyes nézetek, hipotézisek bírálata. Néhány esetben azonban – úgy véljük – ez sem kerülhető meg. Különösen olyankor, amikor az időrendet, a fontos történeti folyamatokat és tényeket egyes kutatók nyilvánvalóan tévesen – sőt, néha önkényesen – ítélik meg.
Összeállításunk igen hosszú időszakot és óriási területet fog át, amelyekben szinte lehetetlen egyformán tájékozódni. Ez okozza az egyes részek egyenetlenségét, a felgyújtott adatok hiányosságát. Ennek ellenére azt reméljük, hogy a szakterületen tájékozott kutató talál majd a könyvben hasznosítható új adatokat, esetenként megszívlelhető álláspontot is.
Műfaj | régészet |
ISBN | 978-615-5209-49-9 |
Kiadó | Magyar Nemzeti Múzeum |
Kiadás éve | 2015 |
Kötés típusa | Puhatáblás / Kartonált |
Oldalszám | 94 |
Nyelv | magyar |
Méret | B5 165 x 235 |
Tömeg | 200 g |