A Magyar Katolikus Püspöki Kar tanácskozásai 1949–1965 között. Dokumentumok I–II.

A püspökkari tanácskozások legfontosabb dokumentumai – a körlevelek és nyilatkozatok mellett – maguk a jegyzőkönyvek. Ezeknek a jegyzőkönyveknek, melyeket 1892-től folyamatosan vezettek, az elmúlt években gyűjteményes kiadásai láttak napvilágot. Az 1919-től 1944-ig terjedő időszak jegyzőkönyveit (A Magyar Katolikus Püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919–1944 között, I–II, München – Budapest 1992), valamint az 1945-től 1948-ig terjedő periódus jegyzőkönyveit (A Magyar Katolikus Püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945–1948 között, Köln –Budapest 1996) Beke Margit adta közre. Már az a tény is, hogy a második világháborút követő három év anyaga egy önálló kötetet tesz ki, jelzi, hogy ebben az időszakban a Püspöki Konferencia az egyház és a társadalom életének súlyos kérdéseivel szembesült. A jelen munka anyaga a fenti kötetekhez kapcsolódik, időben folytatva a dokumentumok sorát. 1949-től a hazai püspökök tanácskozásainak legfontosabb jellemzője az volt, hogy rendkívül nagy politikai nyomás alatt zajlottak. Püspökeink egyházi szolgálatukat a szükséges szabadság és önállóság hiányában kellett, hogy gyakorolják. A konferencia tanácskozásai és az azokat tükröző jegyzőkönyvek is ennek a súlyos külső megterhelésnek a tanúbizonyságai. Hogy a konferencia életébe milyen mélységig avatkoztak bele a külső tényezők, és hogy ennek ellenére hogyan fáradoztak a püspökök az egyházi élet fenntartásán, azt teljes egészében a konferencia jegyzőkönyvei sem tudják tanúsítani. Számos más forrás is szükséges ahhoz, hogy ezeknek a tanácskozásoknak jellegét és valódi körülményeit a teljesség igényével dokumentálni lehessen. (Részlet Erdő Péter bíboros, prímás előszavából)