A fondok jegyzéke és leírása/List and Description of the Fonds

Adattár, adatbázis – modern fogalmak, nagy rendszerezések, technikai csodák módozatait és eredményeit jelentik. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézetének Adattárát talán jobb lenne forrásgyűjteménynek, önálló művészeti levéltárnak nevezni. Autográfok és egyéb kéziratok, elsődleges és másodlagos források, rajzok és fényképek sorozatai találhatók ebben a gyűjteményben. Mindez nem más levéltárak kivonata, hanem szándékos gyűjtéssel, vagy véletlenszerű hagyományozással ad hírt jelenlegi csaknem 200 fondjával, magyarországi művészek, kritikusok, művészettörténészek, művészeti írók életművéről. A fondok számát tekintve úgy tűnik, hogy zömében a 19–20. századi magyarországi illetve magyar vonatkozású művészetre terjed ki a gyűjtés köre, de magam is láttam már középkoros vagy reneszánsszal foglalkozó kutatót meghatódni, mikor valamelyik jeles előde iratanyagát olvasta és fontos útmutatásokat talált benne munkájához. Tudományos jelentőségében a régi művészeti vonatkozásaival egyaránt igen nagy súlyú Lyka Károly (MDK-C-17), Genthon István (MDK-C-I-36), Hekler Antal (MKCS-C-I76), Zádor Anna (MKCS-C-I-75), Molnár Vera (MKCS-C-I-119), Herepei János (MKCS-C-I-122), Feuerné Tóth Rózsa (MKCS-C-I-154), Balogh Jolán (MKCS-C-I-67) és Gombosi György (MKCS-C-I-113) iratanyaga. Jelenlétük fényt vet a gyűjtemény keletkezésére, és ma is továbbélő fő célkitűzésére: a művészettörténésznek, művészeti írónak kötelessége a magyarországi művészet egy-egy korszakát, területét a lehető legalaposabban felmérni, emlékanyagát cédulákon vagy fényképeken összegyűjteni, minden általa megismert adatát megőrizni és így saját felfedezéseit az utókor számára átadni. A forráskutatás nagy művelői mellé sorakoznak a felsoroltakon kívül Magyarországon Éber László, Kapossy János, Kopp Jenő, Dévényi Iván, Molnár Zsuzsa, akik szintén valamilyen szinten képviselve vannak az Adattár gyűjteményében. Ez az intézmény Magyarország egyik legkülönösebb szellemi függetlenség hitében élt kis köztársaságának örököse. Az 1950-es években a Művelődési Minisztérium által szervezett csoport (Magyar Művészettörténeti Munkaközösség, Művészettörténeti Dokumentációs Központ) kevés állandó munkatárssal és művelt külső munkatársak sorával dolgozott. Ezek közül többen regesztákat készítettek más levéltárak anyagáról, régi folyóiratokból, mások – Adattárunk munkatársainak elődei – elfogadtak hagyatékot, ajándékot megszűnő intézményektől (ilyen volt például az azóta is sokak által naponta megsiratott Nemzeti Szalon), özvegyektől és örökösöktől. Ugyancsak elfogadták „selejtezés" helyett más művészeti intézmények anyagát, amelyekben kevésbé őrizték a hagyományokat. A legérdekesebb történet a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria „szétválása" idejéből származik. A Szépművészeti Múzeumból először a 19–20. századi magyar műtárgyakat szállították az új intézménybe. Maradt az épületben egy hatalmas cédulabank, azaz dobozokban őrzött magyar művészeti lexikon. (Ez mai lexikongyűjteményünk alapja.) Ebből választották ki gondos kezek a jelenlegi MDK-C-I-10 adattári fond művészleveleinek anyagát, köztük rajzokat is tartalmazó leveleket. A fondok száma szépen gyarapodott a Dokumentációs Központban, mely végül a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Csoportja, majd később Intézete része lett.